Star Wars Fan oldal! .:Herbi oldala:.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Indulás: 2005-12-15
 

Ne Lopj,mert úgy jársz mint ők!

 

            

 
 
 
 
Tatooine

A Tatooine a külső perem egyik jelentéktelen bolygójának tűnik, de valójában a bolygó legalább oly fontos a galaxis történelmében, mint maga Coruscant. Tatooine - sivár homoktengerek, hatalmas sivatagok hona - elenyésző jelentéktelen porszem az ismert galaxis térképén.

Persze nem mindig volt ez így, évmilliókkal ezelőtt valamivel hűvösebb klímájú tengerekkel tarkított planéta lehetett - utalnak erre az alsóbb rétegekben talált kövületek, illetve a javák különös legendái is. A régi köztársaság sokáig nem foglalkozott a rendszerével, magát a bolygót tévesen a J 11.9-es rendszer harmadik napjaként könyvelték el. A Köztársaság egyik terjeszkedési hulláma alatt azonban néhányan utánanéztek az eddig felületesen vizsgált rendszerekben rejlő lehetőségeknek, így többek közt erre a tévedésre is fény derült. A rendszer ikercsillagai körül keringő bolygó gyönyörű, topázragyogása azonban megtévesztő, a magyarázat azonban egyszerű : a bolygó felületét borító sivatagokról, kristályképződményekről és a homoklapályokról verődik vissza a két izzó nap sugárzása.

A bolygóra küldött kutatódroid végül megerősítette a feltételezést, vizsgálódásainak alanya valóban gazdag ásványokban és ércekben, valamint található az északi féltekén egy olyan mérsékeltebb éghajlati zóna, amely jóval hűvösebb a bolygón általában uralkodó forróságnál. A mérsékelt övben a hőmérséklet ritkán emelkedik 43 Celsius fok fölé, éjszak azonban elérheti akár a fagypontot is, a zónán kívüli átlaghőmérséklet 65.5 Celsius fok. A vizsgálatok alapján a környezet lakhatónak a bolygó pedig ígéretes gyarmatnak tűnt. Az elsőként érkezett telepesek lelkesen fogtak hozzá bányáik, farmjaik kiépítéséhez ám dolguk nem volt könnyű. Az ismeretlen meghódítása, kalandvágy, s legfőképpen a gazdagság ígérete vette rá őket, hogy a külső peremvidék eme eldugott zugában, teljesen elszigetelve, önmagukra ítélve éljenek és teremtsenek maguknak elfogadható körülményeket.

Az utánpótlást, ételt, extra felszereléseket szállítóhajó, a Dowager Queen lezuhant - a nélkülözés hetei megtanították őket arra, hogy a legapróbb hiba is végzetes lehet. Vezetőjük Melnaea Arnthout azonban helytállt, ha kemény munkával is de életben maradtak a nehéz időkben. Az első idény nem bizonyult igazán szerencsésnek : a hirtelen támadó homokviharok hatalmas károkat okoztak, Banthák tűntek el nyomtalanul, s a termés is igen szegényes volt. Sokan megelégelték a körülményeket és örökre lehagyták farmjaikat, bányáikat. Az elszántabbja, makacsabbja azonban maradt, folytatta amit elkezdett. Az első települést Bestinnek keresztelték a bolygót pedig -miután felvették a kapcsolatot az őslakókkal - a javák nyelvén Tatooine-nak nevezték el. Lassan hozzászoktak a Tatoone-i élet nehézségeihez, a homokviharok és a taszkenek pusztításaihoz, s a bányászat is kezdett hasznot hajtani. A lezuhant Dowager Queen romjai közelében épült ki a bányászat központja, valamint a város egyetlen űrkikötője Mos Eisley. Megtanulták hasznosítani a bolygó légkörének páratartalmát, a nagyobb városok mellett vízelosztók és erőművek épültek, a táj egyhangúságát jellegzetes homokúszók, robosztus hernyótalpas bányagépek, illetve karcsú égbenyúló párologtatógépek tarkították.

Gazdasági szempontból ez a néhány évtized volt Tatooine fénykora, egészen a Tatu III katasztrófájáig. A vadonatúj űrállomás megsemmisülése utáni vizsgálatok kiderítették, hogy az állomás nagyrészt a Tatooine-on bányászott ércekből finomított fémek felhasználásával épült, a fém pedig magnetizálódott. Az állomást éppen megközelítő hajó éppen az akkor kialakult mágneses térbe hatolt, ami végzetes kimenetelű ütközést eredményezett. További vizsgálatok megerősítették, hogy a bolygón bányászott ércek finomítás után véletlenszerűen mágnesessé válnak, használatuk tehát veszélyes. Ennek következtében a bányák pillanatok alatt kiürültek, a bányászvállalkozások megszűntek, a külkereskedelem fő ága megszakadt.

A lakosok nagy része, a párologtatófarmok gazdái, a városi söpredék, és a különféle szolgáltatások gazdái - mindenki akit nem érintett a bányászat bukásának sorsa, vagy egyszerűen nem volt elég pénze odébbállni - mégis a bolygón maradt. A szegénység, gazdasági leépülés gyorsan egyértelművé vált, az életszínvonal egyre lejjebb süllyedt, a farmok, bányák, ingatlanok teljesen elértéktelenedtek, senki sem akart ideköltözni. Számos épület kiürült, csavargók javák, fosztogatásainak esett áldozatul. A galaxis számára a bolygó ismét nem jelentett többet érdektelen, unalmas golyóbisnál, s a lakók sem éreztek sokat a birodalom hatalomátvételének jelentőségéből. Néhányan az ittragadt kereskedők közül megpróbálták a nátriumban gazdag homokot értékesíteni, ez a tevékenység azonban nem túlzottan jövedelmező.

Bár a bolygó nem esik messze néhány főbb kereskedelmi útvonaltól, nem kínálván semmi érdekeset - gazdasági válsága elmélyült, A Tatooine szánalmas, reményvesztett emberek otthona lett. Ekkor, ebben a kilátástalan pillanatban jelent meg egy ambiciózus csempészfejedelem, Jabba a hutt, aki számára remek rejtekhelyet kínált a jelentéktelen elszegényedett bolygó. Ki tudja miért szemet hunytak az ismert bűnöző letelepedése fölött. Az ideküldött kormányzók unalmas nehézkes életét kissé feldobta Jabba érkezése- hogy nem több ünneplést engedhettek meg maguknak, életük nyugodtabbá, felhőtlenebbé vált. A jellegzetes birodalmi szigor eddig sem dominált, mostantól azonban meglehetősen furcsa irányt vett.

Érezhető változás állt be például a vámtisztviselők viselkedésében: felületessé váltak, bizonyos hajók érkezéséről pedig egyáltalán nem voltak hajlandók tudomást venni. Némi szórakozást jelentett az itt lakók számára az évenként Jabba által megrendezett légifogatverseny. Hamarosan a lakosság jó része közvetve vagy közvetlenül a testes hutt kényére-kedvére dolgozott, akár akarta akár nem.

A TATOOINE MÉRSÉKELT ZÓNÁJÁNAK FÖLDRAJZA

Anchorhead
2-300 kilométernyire Mos Eisley-tól délnyugatra található jelentéktelen földműves település, körülbelül 700 lakossal. A központ a "nagy város" tulajdonképpen a farmerek találkozóhelye, nem túlságosan nagy, a lakóház pedig nagyon kevés. A fontosabb épületek közül az étterem és az állomás a leglátogatottabb.


Anchorhead

Amthout
Kisebb földműves település Bestintől délre, kb. 350 lakossal. Nevét Melnaea Armoutról az első telepesek vezetőjéről kapta,. Itt létesített az apró javákkal akik nem csak a hátrahagyott hulladékot és romokat hasznosítják ügyesen, de rengeteg trükkre is megtanították a telepeseket, melyek segítsége nélkül jóval nehezebben boldogultak volna - bizony a kis népség annak idején több tiszteletet élvezett.

Bestin
Tatooine hivatalos fővárosa, inkább csak városka, 200 kilométernyire Mos Eisley-tól nyugatra. Körülbelül 1000 állandó lakosnak ad otthont, nevezhető a Tatooine kulturális és közigazgatási központjának is. Múzeuma egyedülálló látványosság önmagában is : hatalmas földalatti barlangba épült, szebbnél-szebb kristályképződményekkel, homokkőszobrokkal - ráadásul itt látható az egyetlen kiállitott Krayt sárkány csontváz amely ugyan rendkívül impozáns, azonban kisebb a dűne tengerben talált maradványoknál.

Dűne-tenger
Hatalmas sivatag, több ezer kilométernyire húzódik a Junföldi pusztaságtól nyugatra. Homok, homok hátán, elviselhetetlenül forró nappalok és jéghideg éjszakák fogadják a látogatót. Kevés lény képes sokáig kibírni e szélsőséges körülményeket. Errefelé található a fent említett Krayt maradvány és ezen a vidéken a sivatag keleti határánál, a legaktívabbak a buckalakók. Néhány száz kilométernyire a sivatag szélétől és Jabba palotájától a karkuni nagy verem található, több ezer éves lakójával a híres Sarlacc-kal.


Sharlacc

Taszken erőd
Elhagyott kifosztott település a Jundföldi puszták északnyugati csücskében, csúfos emléke az emberek és a buckalakók első összecsapásának. Néha Tasken-ek lakják néha más homoki fajzat rejtőzik benne, de emberek ritkán látogatják ezt a területet.


Taszkenek

Jabba a hutt palotája
Több ezer kilométernyire Mos Eisley-től a dűne tenger sziklásabb vidékén fekszik a hírherd gengszer rezidenciája. Hatalmas, mesterségesen bővített barlangrendszer, valóságos erőd - távol a civilizációtól távol a törvénytől, különleges udvari népséggel.


Jabba palotája

Józan ember ha csak teheti kerüli a vidéket, bár egyébként kellemes üdítő környezet a sivatag egyhangúságához képest. Maga a palota kilenc emeletnyire magasodik a felszín fölé, ám föld alatti barlangrendszere is hasonló kiterjedésű. Fontosságuk szerint az épületek homokkőből, sziklából, dúracélból és betonból illetve ezek keverékéből állnak.


Jabba palota (főfolyosó)

A tornyokban találhatók a szolgálók szállásai és a vendégek lakosztályai, a díszes tárgyalótermek, játéktermek és étkezők. A főépületben Jabba lakosztálya és kedvenc terme kapott helye, napjai nagy részét itt tölti (töltötte).

Jundföld
Kiszáradt kanyonok, hegységek kuszasága a buckalakók birodalma. Vonulat mely elválasztja sivatagot és az emberek által elfoglalt lakhatóbb vidéket. Nehéz terep még a lebegő homoksiklók és a gyors szöcskék számára is. Vanazonban egy átjáró amely összeköti Arranthout-ot Arnchorhead-del. Az átjárótól délnyugatra fut az immár híres Koldus-kanyon. Anchorhead-től délkeletre a 1733-N9033-as koordinátával egy kisebb ház rejtőzik a sziklák között, az öreg Ben Kenobi itt élt egy darabig.

Mos Eisley
A Tatooine-i civilizáció központja, neves űrkikötő, bűnözők, csempészek városa. A Jundföldi vonulat északkeleti tövében lapul. Jórészt földalatti település, a felszínen kupolák, párologtatók jelzik az épületeket. Néhány modernebb épület azonban több szinttel magasodik a felszín fölé, mint például Jabba városi villája. A város jóval nagyobb mint amekkorának látszik mivel nagy része a föld alatt van. Látképén feltűnik, hogy a várost bemélyedések tarkítják, ezek a kilövőállomások. Mivel kezdettől fogva üzleti szempontok figyelembevételével épült a város legöregebb épületeit is úgy tervezték, hogy valamilyenféle védelmet nyújtsanak a kettős nap elől.

Mos Espa
Kicsiny városka mely inkább rabszolgaszállás. Jabba a hutt érkezésével azonban nagyobb jelentőséget kapott, mivel itt rendezték a nagy fogatversenyeket. Ekkor élte Mos Espa fénykorát.


Fogatverseny pálya


Utcakép

Kicsiny kereskedőnegyed és a rabszolgaszállások tették ki nagy részét de a legnagyobb épület a stadion volt, e köré épült az egész város. A fogatversenyek megszünésével azonban Mos Espa is eltűnt Tatooine térképéről.

Motesta
Kis földművetelepülés az Arnthout-Anchorhead átjáró közepén. Öt hat farm található itt, védelmi rendszerük azonban jóval fejlettebb a többinél. Központja kisebb fogadóval várja az utazókat.

Torche állomás
Enegria-víz és üzemanyag-feltöltő állomás kb. 3 kilométernyire Anchorheadtól. A Torche család Anchorhead és környéke teljes tiszteletét élvezi.


Torche állomás

Wayfar
Mos Eisley-től legmesszebb eső földműves település, a Jundföldi pusztaságok délkeleti szélén, közel a Dűne-tenger szegélyéhez. Elszigetelt félreeső zug, keménykezű farmerokkal, kiknek az idők során nem csak a buckalakókkal kellett megküzdeniük földeikért, de Jabba adószedőit is ki kellett szolgálniuk - választásuk nem igen akadt.

A bolygó forgási ciklusa 23 standart óra, keringési ciklusa 304 helyi nap, a népesség kb. 80.000 fő bár a Tatooine-on soha nem volt népszámlálás. Főbb exportcikkek az illegális munició, drogok, ársányok, míg a import főleg technológia cikkek, fémek és vegyi anyagok behozatalára korlátozódik. És azthiszem említenem sem kell kiket nevelt fel az a bolygó.

 

 

 
 
 

     

 
 
 
 
 
 
 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.